Helyzetkép és előretekintés Encsen

A cigányság az Egyház szívébe emeltetett az elmúlt években. A magyar társadalom elindult egy úton, ahol megértettük, hogy az emberi méltóságnak mindnyájan közös örökösei vagyunk, és ahhoz, hogy ez a méltóság mindenkin tükröződjön nekünk is másfajta gondolkozásra van szükségünk. Az egyház jó szervezési tehetsége és az a bizalmi tőke, amit kétezer éve hordoz, olyan katalizátorrá válhat, ami úgy működik, mint egy emelő.

Boldogemlékű Dénes atya Encs-Fügöd városrészen indította el az integrációnak azt az új vonását, amit mint örökség én is próbálok követni. Családlátogatás, zarándoklatok, keresztelés, temetés, hitoktatás, a szegények segítése lehetőséget nyújt személyes ismeretségen alapuló evangéliumi csoportok létrehozása, hogy ne csak beszéljünk Jézusról, hanem a köztünk lévő testvéri közösség által mutassuk meg Jézust, cselekedeteinkből ismerhessék fel Őt. A kapcsolatok minőségét illetően a „cselekvés új elvére és módszerére” van szükség, amely nem más, mint a cigányok és nemcigányok közötti kölcsönösség.

Az első lépés az, hogy a pap látogassa a területén élő cigány családokat és ezzel nyerje meg őket az egyháznak.

A második lépésünk egy olyan közösségi tér kialakítása, ahová a Szentlélek össze tud bennünket gyűjteni, együtt tudjuk Istent dicsőíteni. Az Egyház hierarchikus csatornáján keresztül olyan erőt kapunk, ami segítségünkre van a hétköznapi küzdelmeinkben. Már az elmúlt év május 4-én Boldog Ceferino egyházi ünnepét megtartottuk az iskolában, olyan példaképet felmutatva, akit érdemes követni.

Hisszük, hogy az Istenbe vetett hit képes átvezetni bennünket a nehézségeken és segít legyőzni kicsinyességünket, rossz tapasztalatainkat és tehetetlenségünket.

Az Egyház befogadó hely, a befogadás megélésének élményét nyújtja. Itt történik a sebek bekötözése, a fájdalmak kipihenése, a félreértések eloszlatása. Úgy, mint az irgalmas szamaritánus történetében, ahol Krisztus a fogadósra, az Egyházra bízza a sátántól a bűn által kifosztott embert, akit az irgalmasság olajával és az Eucharisztia borának örömével gyógyítja meg és újjáéleszti benne az életet.

Az Egyház ezen feladatához segítségünkre siet a mennyei Atya, akinek az optimizmusát kell követnünk. Ahogyan az Atya hinti ebben a világban a magot (Igét), nekünk is csak ezzel kell törődni, nem az eredményességgel, hanem azzal az optimizmussal, ahogyan Ő fordul a teremtett világ felé. Lehet, hogy ma még nem jó talajba esik, de holnap, vagy azután más lesz a helyzet. Ha azonban a keserűség elveszi a kedvünket, mert nem látjuk az eredményt, mi lesz ezzel a világgal?

Pacsai János protopresbiter, encsi parókus