Menü
 
Óra
 
Misszióink

Encs 

Homrogd

Felsővadász-Gadna (feltöltés alatt)

Felsőregmec (feltöltés alatt)

Miskolc (feltöltés alatt)

Ózd(feltöltés alatt)

Rakaca

Rakacaszend

Sajópetri

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kereső

Cigany-misszio www
 
 
Adatkezelés
 
Hírek
Hírek : KRSZH – országos tanévnyitó konferencia Szegeden

KRSZH – országos tanévnyitó konferencia Szegeden


2014. szeptember 26-28. között ismét megrendezésre került a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózót (röviden: KRSZH) évkezdő konferenciája „Elsősorban rajtad múlik – esély és felelősség” címmel, az öt tagintézmény hallgatóinak és vezetőinek részvételével, közreműködésével.

A rendezvénynek ez éven Szeged városa adott otthont, a szervezésért és támogatásért az Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának, a Polgári Magyarországért Alapítványnak, a Hanns-Seider Alapítványnak és a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium tagjainak jár köszönet.

Az együtt töltött hétvége péntek délután vette kezdetét, a szállások elfoglalása után a résztvevők átsétáltak a Belvárosi Moziba, ahol köszöntőt mondott Dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke valamint Langerné Victor Katalin, társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár. Ezt követte az O Zibano – A vonat – táncdráma a roma holokauszt 70. évfordulóján című előadás, amely rabul ejtette a közönséget. A megrázó és egyben elgondolkodtató színdarabot teljes csöndben hallgatták végig a vendégek, a végén pedig elsöprő tapsvihar tört ki. A zene, a táncok, a képek és a bennük foglalt tragédia az emberek lelkéig hatolt, és megalapozta a konferencia komolyságát, újra emlékeztetett mindenkit arra, milyen fontos az összetartás és egymás tisztelete. Az este a Khamaro Budapest Band fellépésével zárult.  A cigányzene sokakat táncra hívott, és akadtak olyanok is, akik a beszélgetések nyugalmát választották, miközben az ismerős dallamokat hallgatták. A koncert segítette a fiatalokat abban, hogy megtalálják a közös hangot, és újra ráébredjenek arra, hogy bár a mindennapokat egymástól távol töltik, az ország különböző részein található szakkollégiumokban, egy cél vezérli őket, egy közösséget alkotnak.

A konferencia második napja a Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg termében kezdődött. A tanévnyitó műsort Dr. Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora indította el, a vendégek köszöntésével. Az üdvözlet cigány nyelven is elhangzott Báró-Farkas Csabától, a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium hallgatójától. A közös áhítatot Michels Richárd, a Wáli István Református Cigány Szakkollégium lelkésze tartotta meg, majd Kovács Adrienn örvendeztetett meg minden egybegyűltet csodálatos énekével, Bagi Zsolt zongorakíséretével. A köszöntő beszédeket Balog Zoltántól, az Emberi Erőforrások miniszterétől, Farkas Flóriántól, az Országos Roma Önkormányzat elnökétől és Makkai Lászlótól, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat elnökétől hallhattuk. Rövid szünet utána a fenntartó egyházak képviselőinek kerekasztal beszélgetése következett. Értékes, előremutató gondolataik és a szakkollégiumi hálózat jövőbeli sikereibe vetett hitük a fiatalok számára is példamutatóak voltak.

Szombat délután mindenki kipihenhette az addigi fáradalmakat és megismerhette a várost, a szegedi szakkollégisták ugyanis városnéző körútra invitáltak mindenkit. A kulturális feltöltődés az este folyamán is folytatódott, egy szimfonikus koncertet hallgattak meg a konferencia résztvevői a Szent Gellért Fesztivál keretében, a szegedi Dómban. Az este az „örömzenével” fejeződött be, a KRSZH zenész hallgatóinak előadásával.

Az utolsó napon a program ismét a Gál Ferenc Főiskolán kapott helyet, a rendezvényzáró áhítatot Molnár Erzsébet, az Evangélikus Roma Szakkollégium igazgatója vezette. A délelőtt lényegi része a „Kérdez a miniszter!” – hallgatói fórum volt, Balog Zoltán miniszter úr részvételével. A hallgatók kérdéseit/megszólalásait Farkas András, a Jezsuita Roma Szakkollégium hallgatója vezette fel. Érdekes témák merültek fel, a szakkollégiumok jövőjéről, az eddigi tapasztalatokról, a lehetséges fejlesztésekről egyaránt szó esett. A konferencia végeztével elköszöntek egymástól a résztvevők, a hallgatók egy apró, ám annál értékesebb ajándékot kaptak a szervezőktől, egy romani dizájnnal készült, egyedi karkötő emlékeztet majd mindenkit a Szegeden együtt töltött napok minden élményére.

Köszönjük a lehetőséget az Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának, a Polgári Magyarországért Alapítványnak, a Hanns-Seider Alapítványnak és a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium minden tagjának. Sok fontos tapasztalattal, új barátságokkal és örömteli élményekkel gazdagodva tekintünk majd vissza a konferenciára.

 
Pályázatok

Görögkatolikus Cigánymissziós Koordinációs Iroda (kedvezményezett)

EFOP-1.3.7-17-2017-00253"Értékünk a közösségünk"

A szerződött támogatás összege: 47.934.400 Ft. A támogatás mértéke: 100 %. A a projekt tervezett befejezési dátuma: 2021. 08. 31.

A Miskolci Egyházmegye által fenntartott Görögkatolikus Cigánymissziós Koordinációs Iroda és konzorciumi partnere, a miskolci Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület európai uniós támogatást nyert az EFOP-1.3.7-17 számú felhívásra benyújtott pályázatával, mely a társadalmi kohézió erősítését célozza az egyházak közösségfejlesztő tevékenységének bővítésével.

 

 
Ajánlott oldalak

Görögkatolikus Metropólia

KRSZH

gorogkatolikuskoli.hu

VAtikáni Rádió

Magyar Kurir

ciganypasztoracio.hu

 
GALÉRIA
 
Eseménynaptár
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre