Menü
 
Óra
 
Misszióink

Encs 

Homrogd

Felsővadász-Gadna (feltöltés alatt)

Felsőregmec (feltöltés alatt)

Miskolc (feltöltés alatt)

Ózd(feltöltés alatt)

Rakaca

Rakacaszend

Sajópetri

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kereső

Cigany-misszio www
 
 
Adatkezelés
 
Hírek
Hírek : Nyílt nap a Szakkollégiumban a Fáy diákjaival

Nyílt nap a Szakkollégiumban a Fáy diákjaival

Június 6-án, pénteken, egy nyílt nap keretében szakkollégiumunk nagy örömmel fogadta az érdeklődő Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola diákjait.

 

 


A délelőtt folyamán megérkeztek vendégeink, kísérő tanáraikkal együtt. Közösségi termünkben több mint 30 fiatal foglalt helyet, köztük cigány és nem cigány származású fiúk és lányok egyaránt. Kollégistáink közül is akadtak páran, akik örömmel ajánlották fel segítségüket, szabadidejüket, hogy élménybeszámolóikkal, tapasztalataik megosztásával segítsék a diákokat a felsőoktatással kapcsolatos kérdések megválaszolásában és a szakkollégium megismerésében.

A vendégeket igazgatónk, Makkai László atya köszöntötte pár kedves szóval és egy videóval, amelyet a hallgatóink készítettek az intézményünkről. Makkai atyát Ádám Anetta követte a felszólalók sorában, aki a főiskolára, egyetemre jelentkezésre buzdított mindenkit, rámutatva arra, milyen új utak, lehetőségek nyílhatnak meg a diákok előtt, amennyiben a továbbtanulást választják. Őt követte Horváth Barbara, Ganyi Réka, Herczku Mihály és Glonczi Gyula szakkollégisták beszámolója, a sort Somosi Ágnes zárta, aki az egyetemi élet mellett a kollégium kínálta lehetőségekről beszélt.

 Ezek után vendégeinknek lehetősége volt a szakkollégium megtekintésére, illetve kötetlen beszélgetés keretében feltehették kérdéseiket, eloszlathatták kételyeiket, amelyben a hallgatóink örömmel álltak rendelkezésükre.

Köszönjük a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola diákjainak, tanárainak és vezetőségének a lehetőséget, hogy bemutathattuk intézményünket, a szakkollégistáknak, hogy időt és energiát áldoztak a rendezvény sikeréért, és munkatársainknak a közreműködést és segítséget. 

 

A program a Nemzeti Tehetség Program támogatásával a  NTP-RTP-M-13-0001 pályázati azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

Támogatóink: 

Nemzeti Tehetség Program, 
az Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet

 
Pályázatok

Görögkatolikus Cigánymissziós Koordinációs Iroda (kedvezményezett)

EFOP-1.3.7-17-2017-00253"Értékünk a közösségünk"

A szerződött támogatás összege: 47.934.400 Ft. A támogatás mértéke: 100 %. A a projekt tervezett befejezési dátuma: 2021. 08. 31.

A Miskolci Egyházmegye által fenntartott Görögkatolikus Cigánymissziós Koordinációs Iroda és konzorciumi partnere, a miskolci Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület európai uniós támogatást nyert az EFOP-1.3.7-17 számú felhívásra benyújtott pályázatával, mely a társadalmi kohézió erősítését célozza az egyházak közösségfejlesztő tevékenységének bővítésével.

 

 
Ajánlott oldalak

Görögkatolikus Metropólia

KRSZH

gorogkatolikuskoli.hu

VAtikáni Rádió

Magyar Kurir

ciganypasztoracio.hu

 
GALÉRIA
 
Eseménynaptár
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre